Mindennapjaink során szinte megállás nélkül kommunikálunk, még akkor is, amikor nem vagyunk tudatában ennek. A villamoson hátat fordítunk a tömegnek, ezzel jelezve, hogy nem szeretnénk beengedni az idegeneket a személyes terünkbe, egy csoportban körben ülve előrehajolunk, ha meg szeretnénk szólalni, felhúzzuk a szemöldökünket, ha valami furcsaságot hallunk. Ezek a kommunikáció nonverbális formái, vagyis a metakommunikatív jelzések, vagyis ahogy viselkedünk, azáltal is kommunikálunk.
A kommunikáció verbális formája ennél egyértelműbbnek tűnhet, holott sokszor nehéz szavakba öntenünk, amit valójában érzünk vagy gondolunk. A kifejezés módjára érzelmeink is hatással lehetnek, gondoljunk csak arra, amikor dühösek vagyunk, sokszor legszívesebben a másikra támadnánk, vagy épp magunkban tartanánk haragunkat, ezzel elfordulva a másiktól. Ha a kommunikáció félresiklik, ez rányomhatja bélyegét emberi kapcsolatainkra. Azonban a hatékony és önérvényesítő kommunikáció tanulható, mellyel a családi, baráti, munkahelyi kapcsolatainkban is hatékonyabban tudunk megnyilvánulni.
A metakommunikatív jelzések, a másik lelki állapotának monitorozása is tanulható. Mentalizációnak hívjuk amikor magunkat belehelyezzük mások aktuális lelkiállapotába, elképzeéjük, hogy mit érezhet a házastársunk, gyerekünk, kollégánk, vagy akár a buszon velünk utazó idegen. Ehhez a kommunikációs jelzések olvasása, valamint a saját nézőpontunk megváltoztatása, az abból való kilépés szükséges. Sokszor nehéz a nézőpontváltás, ennek megtanulása is része lehet a pszichoterápiának.
